Eljött az évkör utolsó nagy ünnepe, a Téli Napforduló, a Fény születésének pillanata.
December 21-én véget ér az éves ciklus, de addig még sok teendő vár ránk. Lelkiekben és tettekben egyaránt.
Ahogyan a természet is, mely csöndbe és álomba merül, forduljunk mi is mélyen önmagunkba, s engedjük meg magunknak, hogy az érés – nyári napforduló -, és az aratás, betakarítás – őszi napéjegyenlőség – után kipihenjük az év fáradalmait. Merüljünk szakrális álomba, lassan, napról-napra, akár magzat az anyaméhben, érleljük magunkban az újat, mely a születésére vár.
A napforduló előtti négy hét – az advent – időszaka – spirituális rákészülés magára az ünnepre, a Szer-re. Lehetősége annak, hogy önmagunkban rendet téve megtisztuljunk és megszabaduljunk minden gátló, hátráltató dologtól az életünkben, vagy legalábbis tisztázzuk azokat. Legyenek ezek akár lelki, érzelmi gátak és blokkok, akár kapcsolatok, helyzetek, melyek megoldásra várnak.
Az önmagunkon való munkálkodás során fokozatosan hangolódunk rá az ünnepre. Hagyjuk, hogy szívünkben kibontsák szirmaikat a kegyelem rózsái, melyek a megbocsátásból, és elengedésből nyerik erejüket.
Tudatosan vizsgáljuk át, hogyan éljük életünket? Része-e a szentség, az istenivel való összhang? Meg tudunk-e bocsátani önmagunknak és másoknak, akik vélt vagy valós sérelmet okoztak nekünk?
Ezen időszak természetéből fakadóan és az Égiek segítségének köszönhetően sok olyan dologra világíthatunk magunkban, melynek elengedésére, megváltoztatására megérett az idő. S azért is tűnik úgy, hogy ezekben a hetekben mintha több lenne a megpróbáltatás, a nehézség. Mintha a sötétség utolsó fátylait is fellebbentve mindent feltárna, ami eddig rejtve maradt. Önmagunk előtt is letagadott, elnyomott mintákat, érzéseket, gondolatokat. Ha hagyjuk, hogy kivirágozzon bennünk a szeretet és a remény, akkor elnyerjük a kegyelem állapotát, s tiszta tükörben szemlélhetjük saját életünket.
Egyre hosszabbak az éjszakák, s rövidebbek a nappalok. A nap is kevesebbet süt. A Fény elpihent. Mégis, ebben a téli, elnyugvó pihenésben sorra járjuk a stációkat: ráhangolódunk az ünnepre, testileg-lelkileg megtisztulunk. Gyertyákat, fényeket gyújtunk, koszorúkat készítünk, ezer apró kis dologgal mélyítjük magunkban a csodára várakozás perceit. Együtt vagyunk szeretteinkkel, megteszünk valamit, amit már régen kellett volna, s talán sikerül egy – egy gesztust tenni valaki felé, akivel valamikor megszakadt, megfájdult valami. Rakja le hordalékait a lélek. Aztán eljön a várva várt nap, s tüzet gyújtunk, áldást mondunk, összekapcsolódunk az Égiekkel, a szellemi világgal, az istenivel, eggyé válunk a Szer-ben, s ez az erő szétáramlik a világban. Majd következik az önfeledt nevetés, és együttlét pillanata.
Számomra ez az ünnep nem a rohanásról, a bevásárlásról, az ajándék dömpingről és a hisztériáról szól. Számomra ez az ünnep nem egy lesilányított, szeretet ünnepének kikiáltott napról szól, sokkal inkább egy mély, szakrális átalakulásról. Szeretni az év többi napján is tudni kell. Nem elég azon az egy napon, s nem fejezi ki szeretetünk mértékét a sok, mérhetetlenül drága és pazarló ajándék.
Tömegeket mozgat meg az ostoba hír- és árucikk áradat, melyek már november elején elözönlenek mindent. Elveszítjük így az ünnepre való várakozás varázsát… Kifelé figyelünk, az ordító, rikító reklámokra, a külső történésekre, de elmaradnak a meghitt pillanatok. Üres, talmi árucikké silányult az ünnep. Ha engedjük, így lesz. Ha bedőlünk ennek a népbutító, gyökereinktől elvágó idegen szokásnak, mindent elveszítünk, ami emberi.
Téli napforduló idején az egyre gyengülő erejű Napöreg, miután végig járta az évkört, nyugovóra tér Földanya méhében, erőt gyűjt, s a legsötétebb és leghosszabb éjjelen megszületik a Napfiú, aki az egyre növő fény, a hosszabbodó nappalok jelképe. Erre készülünk hát tűz – vagyis fény – gyújtásával, virrasztással, és fénylő fa – a luc fényt jelent – olajának égetésével.
Őseink sólymot röptettek ezen az éjszakán, hiszen a kerecsen sólyom Nap jelkép és szent, szakrális szimbólumunk, állatunk. Oda-vissza szárnyal Öregösten és az Emberek között, miközben kérést és köszönetet visz az Égieknek, s áldást hoz a Földre. Jelképezi a születő Nap-fiú útjára bocsátását, vagyis a fény útját, mely újra ereje teljében kezd ragyogni.
Kara Csong Sötét Sólymot, Fekete Napot jelent, utalva a legsötétebb éjszakára, a Téli napforduló ünnepére. Másik neve Kerecseny, ebből származik a karácsony szó.
Erre az ősi hitre épült rá a keresztény ünnepkör, s így lett Téli Napfordulóból Karácsony. Egy nép értékét és túlélésének kulcsát az adja, ha nyitottan és szeretettel él a világban más népek felé, ám gyökereit szilárdan őrzi, mindig és minden körülmények között. Ünnepeljük együtt a Fény születésének ünnepét december 21-én, s a szer-etet erői hatalmas erővel árasztják el a világot.
Márai Sándor csodás szavaival zárom gondolataimat, melyek a várakozásról és az ünnepről szólnak.
„Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok – emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket.
Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket.
Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen tiéd. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és lényeddel.”
„Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen.
Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás.
Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nők, válogatott étkek, vérpezsdítő és feledkezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség.
Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben.
S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.”
Áldott Téli Napfordulót kívánok!
Olga