1993-ban kezdődött

Senshi

„Az elhatározás csak a kezdet, a változáshoz cselekedned kell!
Te légy a változás, amit a világban látni akarsz! ”

Sport kikapcsolódás szabadidő

Senshi Se

 

A Senshi Sportegyesület 1993 óta működik Szeghalom városában, közhasznú minősítéssel rendelkezik. Kezdetben a Kyokushin Karate révén vált ismertté, 2025 márciusáig Sport- és Életmód Központot működtetett, ahol számos, az életmódot pozitívan befolyásoló tevékenységgel várta az érdeklődőket.
Az egyesület Kovács Lajos irányításával működik. A következő sorok az ő gondolatai.
„Rendkívül fontosnak tartom, hogy olyan mozgásformák épüljenek be az emberek életébe, melyek, egészséges, harmonikusan működő állapotot eredményeznek, a már meglévő elváltozásokat is korrigálják és amelyek idős korukban is végezhetőek. Célunk, kialakítani egy olyan tudatos szemléletmódot, mely a mindennapok gyakorlatába kitűnően átültethető. Hiszek abban, hogy mindent rendszerben kell vizsgálni, hiszen minden mindennel összefügg, ezért a sport és mozgáskultúra fejlesztése mellett fontosnak tartom a tudatos életmód kialakítását is.”

Sport- és Életmód Központ kialakításának története a kezdetektől

2009. március 30-án Szeghalom Város Önkormányzata támogatta az a Senshi és az S’GYM Sportegyesületek kérelmét, mely a Tildy Z. utcai Iskola régi szállodaépületének ingyenes használatbavételére vonatkozott, sportcentrum létesítésére. Az épület rezsiköltségeit (fűtés, víz, világítás) az egyesületek viselik.

2009 augusztusában kezdődhettek el a munkálatok melyben a Senshi SE megteremthette mindennapi életének új színhelyét, az épület emeleti szintjén.

2009-ben az egyesület tagjai közül a szeptembertől decemberig tartó munkálatok során, negyven fő végzett társadalmi munkát összesen 1800 munkaórát ledolgozva. Így nagyobbrészt önerőből alakították ki 170 m2 alapterületű edzőtermüket, két öltözőt előtérrel, egy klubtermet, és egy teljesen felújított vizesblokkot (mosdó, 2 wc, 2 tusoló).

Az épületben megtörtént a tantermek összenyitása a mennyezeti szerkezet megerősítése és a leomlott részek vakolatának javítása. Felbontásra és teljesen újra kialakításra került az edzőterem járófelülete, a rugalmas párnafákra, hajópadlókra, és OSB lapokra új 6mm-es Graboplast sportpadló került. Kialakításra került egy teljesen új fűtési rendszer (padló alatt csövezett) új fűtőtestekkel (15 db radiátor). A terembe és öltözőkbe korszerű fényforrások lettek újra-vezetékelve és beszerelve. A legnehezebb munkát talán az egész felső szint festékrétegének vakolatig való eltávolítása, a falfelület glettelése és festése jelentette.  Megtörtént az öltözők kialakítása, új válaszfalak építése, a parketta felcsiszolása, lakkozása is. A folyosóra fűtéstakarékossági szempontból ajtó került behelyezésre. (ezen az ajtón kívül még 7 új ajtó lett beállítva)

Teljesen lebontásra került a vizesblokk, újra lett csövezve a bejövő vezetékrendszer és a szennyvízrendszer egyaránt. Új betonburkolat és válaszfalak építése után megújult a vizesblokk burkolata (csempézés, padlóburkolás, mosdókagyló, WC csészék, tartályok stb…) és villanyhálózata. Betonburkolatot kapott a padlásfeljáró földborítása is.

A 2010-es évben is folytatódtak a munkálatok. Felújításra került a lépcsőház, megtörtént a falak régi festékrétegének eltávolítása, majd glettelés és festés. Sor került a lépcsőföljáró kovácsoltvas korlátjának teljes felújításra is.
A klubteremben felállításra került egy galéria, és itt is elkészültek a festési parketta-csiszolási, lakkozási munkálatok, és kiépítésre került az új fűtési rendszer (vezetékelés és új radiátorok beszerelése). Ekkor készült el a vizesblokk fűtésrendszere is.

2011 novemberében az egyesület pályázatot nyújtott be a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához, a Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesülethez, Non-profit szervezetek fejlesztését szolgáló tevékenységek támogatása célterületre. A pályázaton 11 140 530 Ft támogatást nyert.

2012
-ben októberében kezdődtek meg az „Épület felújítás és eszközbeszerzés” pályázati projekt munkálatai. Megtörtént az épület emeleti szintjen lévő összes nyílászárónak a cseréje. Harminc új ablak és négy ajtó került beépítésre. Új, hidegburkolatot kapott az előtér és a folyosó, a falfelületek és a lépcső is újra lettek festve.

2013 áprilisának végén fejeződtek be a pályázati felújítási munkálatok.

2014-ben került sor a fűtési rendszer szétválasztására, két fűtési kör kialakítására.

2022-ben új energiatakarékos villanybojler került beszerelésre

2023-ban fűtésautomatizálás és korszerűsítés következett

Régen és most – Egy kivételes foto sorozat
A következő képsorozat kivételes módon, mutatja be Sport- és Életmód központunkat. A fotók azonos gépállásból, egymás mellett jelenítik meg a régi, kezdeti állapotot, munkafázisokat és az elkészült jelenlegi állapotot.       Foto album

„elkezdeni és tenni csak most lehet, A tegnap már elmúlt, a holnap még nem jött el! ”


„Csak egy ember kell ahhoz, hogy megváltoztasd az életed: Te.”
– Anonymous

NÁLUNK MEGTALÁLOD

KYOKUSHIN KARATE

KETTLEBELL

FUNKCIONÁLIS KÖREDZÉS