A tavalyi tábor sikerén felbuzdulva, egyesületünk ismét megrendezte edzőtáborát Várhelyen, a Körös folyó melletti Ifjúsági tábor területén.
Várhely, 2007.08.13. – 08.17.
A délelőtti és délutáni edzéseken átlagban 40 fő vett részt, de a meghívott vendégekkel, látogatókkal, szülőkkel, és csemetéikkel napközben ezt a számot volt, hogy jócskán felül múltuk.
A reggeli edzések, csak a 11-éves kortól voltak kötelezőek. A programokban nem volt hiány, az edzések mellett a sokféle játéklehetőség, fürdőzés, beszélgetések, filmvetítések, mindenki idejét lefoglalták, de ha ez nem volt elég, lehetett teríteni, mosogatni, takarítani, sütni-főzni is.
Az utolsó nap reggelén övvizsgára került sor. A vizsgázókat Lajos sempai-on kívül a reggeli nap melege is próbára tette.
A tábor kezdetén csapatok alakultak, és végig folyt a csapatverseny. Pontok jártak az edzéseken, és mínusz pontok, ha valaki késett. Külön versenyszámok voltak a foci, röplabda, íjászat, és kiemelt pontokat lehetett szerezni a csapatnév, logo, és az elméleti kvíz kérdések, versenyszámokban. A csatakiáltás és csapatvers extra pontokat ért, ott ugyanis a zsűri nem csak a tartalmat, hanem az előadásmódot is pontozta. A verseny végére csapatok kacsatánc bemutatója maradt, amikor is kialakult a sorrend. Az idei nyertes, a Faltörő Kosok csapata lett, de a többiek sem búsultak, mert az izgalmas és szórakoztató küzdelmek után nekik is ugyanúgy jutott a csokoládé nyereményekből.
Lássuk a csapatokat, csatakiáltásaikat és verseiket.
Harcos Bocsok
Magyarok! Harcosok! Utánam!
Mi vagyunk a harcos bocsok, lábujjunk közt nincsen mocsok Karatézunk, rúgunk-vágunk, kék-zöld foltos már a lábunk.
Faltörő Kosok
Mi vagyunk a faltörő kosok, akik nagyon okosok!
Mi vagyunk a faltörő kosok, akik nagyon okosok. Ütünk jobbra, ütünk balra, ha támadnak, megvéd a pajta. Ha mégsem véd meg a pajta, jön Tomi a barna. Heten vagyunk, nem gonoszok, ellenfelünk sempai a Lajos Hiába Ő Danos, de a kosok akkor sem fososok! Hipp – Hipp – Hurrá! Éljenek a faltörő kosok!
Mezei Pockok
Mi vagyunk a Kyokushin Pockok, jobb, ha vigyáztok mocskok! KIAI !
A pályán szalad egy pocok, a csapat már kocog. Oly kemények, mint az acél, mindenki él-hal egy kis futásért. Sokszor kúsznak, másznak, néha el is áznak, De, a következő feladatra mindig készen állnak.
Senshi Sunyi Sasok
Éles csőrünk és karmunk, veszélyes, ha harcolunk!
Senshi Sunyi Sasok a légtérben vitorláztok. Lent a földön, buta Kosok össze-vissza rohangásztok. Senshi Sunyi Sasok a légtérben vitorláztok. Pisze pösze dundi Bocsok fára mászni alig tudtok. Senshi Sunyi Sasok a légtérben vitorláztok. Borzas buta pici Pockok koszos lyukban szunyókáltok. Senshi Sunyi Sasok a légtérben vitorláztok. Baby okos csapata, nevüket eltitkolta. Gondolkodnak késő estig, napnyugtától napkeltéig. De ha miránk hallgattok, akkor csöndben maradtok. Éles körmű Senshi Sasok, karmoljatok, harcoljatok!
Szomszédvárosi Vagányok
Szomszédvárosi líra
Ladányból érkeztünk hozzátok, hogy jobbá tegyük a világot. Edzünk nálatok Várhelyen, Pockok földjén, keményen. Megfürödtünk vizetekben, vakaróztunk, mind a heten. 25 méter kettesben, fogadjunk egy ezresben. Esélyeket latolgatjuk, Baby kontra Arany Laci. Megveretjük Editet, folyni fog a véretek. Rajmi lesz a mesteretek. Ettől leszünk Mi is jobbak, erősebbek, boldogabbak. Pénteken is jók leszünk, Bucsi, Téged megverünk. Éjszaka, ha álmodol, Démon Baby Teamet látod. Így tesszük jobbá mi is a világot. Agócs sensei büszke rátok, messziről jött el hozzátok. Hogy együtt tegyük jobbá ezt a kicsi világot. Stefi sensei szépen beszél, megformáljuk a téglákat. És ha minden jól megy nálunk, felépítjük azt a házat. Reszkessen a Bolgár ország, Hunok törnek rátok. Megnyerjük nálatok az Európa Bajnokságot. Kovács sempai sok munkája megtérülni látszik. És ha jövőre is lészen Várhely, újra eljövünk hozzátok. Köszönjük hát neked sempai ezt a remek tábort. Ettől leszünk mi is jobbak, okosabbak boldogabbak.