A hét végén Szeghalom adott otthont a Békés Megyei Polgárőr Napnak. Az OPSZ elnökétől a polgárőr érdemkereszt arany fokozatát vehette át Pellei Sándor a szeghalmi polgárőrség elnöke.
A rendezvény programjában az egyesületünk által megtartott karate bemutató is szerepelt. Műsorunkat Egri Lajos sempai vezényelte le közösen a polgárőrnap műsorvezetőjével Szabó Imrével, aki már-már klubtagunknak is számíthatna annyi bemutatónknak volt már kommentátora. A rendezvényen sensei-ünk sajnos nem tudott részt venni, mert ebben az időpontban a jászberényi Nemzetközi Edzőtáborban vett részt negyedmagával. De a csapat így is kitűnően oldotta meg a feladatot, ami után jöhetett a kiadós ebéd.