2006. november 4-én (szombaton) került megrendezésre Nagyatádon a Magyar Kyokushin Karate Szervezet Országos Felnőtt „B” kategóriás Kyokushin Karate Versenye.

Foto album

Klubunk négy indulóval nevezett a versenyre, akik közül hármuknak sikerült érmet szerezniük, sajnos Nagy Zsuzsanna a küzdelme közben lesérült, egy rúgás eltörte a bal kezét, így ő csak egy gipsszel térhetett haza a nagyatádi versenyről.

Bojtor Edit (-65 kg) és Pékné Pap Beáta (+65 kg) küzdelmeikben becsületesen megállták a helyüket, sajnos most mindkettőjük küzdelmének sorsát a hosszabbítás utáni mérlegelés döntötte el, talán ha még egy hosszabbítás…, na mindegy ez most így sikerült, így is szép, majd legközelebb….

Versenyzőink közül ismét kiemelkedő teljesítményt nyújtott Zsila Róbert (-70 kg), aki a döntőig minden küzdelmét idő előtt ipponnal fejezte be, a döntőben pedig szó szerint vérre menő küzdelmet vívott a mátészalkai Bócsi Zoltánnal. Küzdelmükből óriási, látványos harc kerekedett, mindkét fiú a végsőkig harcolt, az első hosszabbítás, majd a mérlegelés sem hozott eredményt. Az utolsó két perc után a bírók hirdettek eredményt. Győzött Zsila Róbert.

KLUBUNK HELYEZÉST ELÉRŐ VERSENYZŐI

ARANYÉREM

Zsila Róbert (férfi 70-kg)

BRONZÉRMESEK

Pékné Pap Beáta (női + 65-kg)

Bojtor Edit (női 65-kg)