A Békés Megyei Harcművész Szövetség Békéscsabán, a Városi Sportcsarnokban rendezte meg 25 éves jubileumát megünneplő BUDO gáláját.

A színvonalas rendezvény a harcművészeti irányzatok és klubok közötti barátság jegyében szerveződött meg.

Foto album

Teljesen sötétben, a tradicionális dob hangjai után a kivetítőn a megyei szövetség klubjait mutatta be egy válogatás. A Himnusz után Bartyik Jenő, az Önkormányzati Minisztérium Sport Szakállamtitkárságának főtanácsosa köszöntötte a megjelenteket, utalva arra, hogy hosszú időbe tellett, amíg a harci művészetek elismertsége megnövekedett. Majd egy perces néma tisztelgéssel emlékeztek meg a jelen lévők azokra a kiváló sportemberekre, akik már nem ünnepelhettek meg a jubileumot. Gregor László V.DAN, a Békés Megyei Harcművész Szövetség elnöke röviden felidézte az alakulás körülményeit, majd a négy megalapító, Tamás József III.DAN, Lovász György V.DAN, Horváth László IV.DAN és Gregor László V.DAN serleget vett át a nézők nagy tapsa közepette. Nem csitult a taps akkor sem, a megyei szövetséget legtöbbet segítő támogatók vettek át Emlékplaketteket. Marik Lászlóné a Békés megyei Sportszövetség elnöke az edzőképzés és a megyei szövetség támogatásáért, Borbíró Zoltán a Secret-Őr Vagyonvédelmi KFT,mint több mint egy évtizede fő szponzor, Lovas István, a Békéscsabai Lakótelepi SE ügyvezető elnöke az öt harcművész szakosztályért végzett munkájáért kapott elismerést. A gálát megtekintette Szabóné Csendes Ildikó megyei sportreferens és Dr.Leyrer Richárd, a nemzeti Sportszövetség alelnöke, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke, a WAKO világszövetség alelnöke is. A köszöntők után elkezdődött a bemutatók első része. Először a kyokushin karate bemutatói hozták lázba a nézőket. A dobozi Szamuráj SE karatékái először formagyakorlatot mutattak be, de Szabó Ferencék a töréstechnikában is élen jártak. A Kovács Lajos vezette Senshi SE először edzésgyakorlatokat mutatott be, majd zenére komponált formagyakorlatokkal népszerűsítette a kyokushin karatét. A kyósok műsorát az orosházi kyokushin szabadidős Kör zárta, amelynek műsorában többek között megcsodálhatták Sensei Zsiga Zsolt és fia, ifjabb Zsiga Zsolt  bemutatóját, amelyet a budapesti kyokushin világbajnokságon is megcsodálhattak a nézők.A második részben a Berek József mester vezette Viharsarok BUDO SE aikido bemutatóját figyelhették a nézők, szakszerű magyarázat mellett. Majd a Wing-Tsun irányzat mutatkozott be Szél Gábor hatodik fokozatú mester, a Kelet-európai főinstruktor helyettese vezetésével. Életszerű és praktikus technikáit szaktanácsadással egészítette ki. A gála első részét a Békéscsabai Lakótelepi SE fiatalos lendületű és vidámságú bemutatója zárta, amit a még mindig nagyon fiatal edző, Szedoglavits Alajos vezetett le. Fiatalos bemutató, fiataloknak. Szünet után egy kevéssé ismert, de Japánban nagyon tradicionális és előkelő harcművészet, a kendo békéscsabai művelői tartottak egy nagyon érdekes demonstrációt Práth Tamás mester vezetésével. Bizony, csattogtak a „shinaik”, a bambuszkardok a vérteken, amikor összecsaptak. Őket a Dobóvári Erik irányította Békéscsabai Lakótelepi SE Aikido Szakosztálya követte, akik az aikido technikák kemény, gyakorlati alkalmazását is bemutatták. A gálán az ITF taekwon-dot a magyarbánhegyesi Korvin Taekwon-do Szakosztály képviselte. Le a kalappal Tamás József mester csapata előtt, hiszen csak egy héttel a bemutató előtt vállalták át a fellépést az eredeti, betegség tizedelte csapattól. Nos, ez nem látszott,hiszen látványos produkciójukat egy szintén látványos töréstechnika zárta le. S következett a gála sokak által várt utolsó része. Először a „törpék”, a Lakótelepi SE kick-box óvodás csoportja bemutatózott Hankó Katalin III.DAN vezetésével, nagy sikert aratva. Majd következett két kiváló sportember búcsúmérkőzése. Először a kétszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok Csicsely Szilvia lépett tatamira a szombathelyiek háromszoros világbajnoka, Marton Klára ellenében. A mérkőzés utáni köszöntés után Szilvi meghatódva búcsúzott a közönségtől. A második mérkőzésen vívta búcsúmérkőzését, a kick-box harcművészet legeredményesebb versenyzője, a hétszeres világbajnok, nyolcszoros Európa-bajnok,profi világbajnok Debreczeni Dezső. A partner a legjobb barát, az ötszörös világbajnok és profi világbajnok Dancsó Zoltán (Controll SE, Szombathely) volt. A mérkőzést követő ünnepi ceremónia során Debreczeni Dezső szóban is elbúcsúzott lelkes szurkolóitól. Egy korszak lezárult, edzőjük, Gregor László számára is. Dr.Leyrer Richárd szövetségi elnök is hosszasan méltatta a két versenyző munkásságát. Jó kedvvel, barátsággal, emlékezetesen zárult a jubileumi BUDO Gála.