Dr. Becsey Zsolt, Európai Parlamenti képviselő meghívására Brüsszelbe utazhatott egy látogatói csoporttal, klubunk vezetője, sempai Kovács Lajos, és tanítványa Bagdi János.
Dr. Becsey Zsolt volt ugyanis a fővédnöke az egyesületünk által 2005-ben Szeghalmon megrendezett Országos Gyermek – Serdülő Kyokushin Karate versenynek és a Kyokushin Super Fight mérkőzéseknek, ekkor ajánlott föl a klub két tagja számára a képviselő úr egy jutalomutazást.
Az utazásra 2006. május 28 – június 2. között került sor. A többnapos programban szerepelt Luxemburgi városnézés, Brüsszelben látogatás a Magyar Köztársaság EU melletti Állandó Képviseletére (magyar EU- nagykövetség), kirándulás Ostende-be a tengerpartra, vacsora Brugg-ben a képviselőúrral. Sor került továbbá a Nyugat-Dunántúl brüsszeli képviseletének meglátogatására, majd beléptetésre az Európai Parlamentbe, ahol egy előadás után a Parlament plenáris ülésébe is betekinthettek a karzatról a látogatók. (Az ülésteremben rendezett plenáris üléseken 732 képviselő foglal helyet.)
Kovács Lajos beszámolója az utazásról:
„A Dél- Alföldi régió számos településéről gyülekeztünk az utazásra. A buszunk vasárnap 16.00-kor indult Szegedről, a következő beszállóhely Kecskemét volt. Látogatói csoportunk 40 főből állt, közöttünk a képviselő úr megyei titkárai, újságírók, tévés tudósítók, civilek, aktivisták, és önkormányzati dolgozók, sőt még Romániából érkezett újságíró is részt vett ezen a látogatáson. Igaz, az út hosszú volt, (24 óra busszal) de közben bőségesen volt ideje a kis csapatnak az ismerkedésre, barátkozásra.
Másnap délelőttre értünk Luxemburgba, ahol volt egy kis időnk a városnézésre (nagyon szép látvány). Estére, már a Brüsszeli szállodában fogadtak minket. Napjainkat a szervezett, és nagyon érdekes programok (látogatások, előadások, kirándulások, ismertetők,) szinte teljesen kitöltötték. De azért maradt idő a szabadprogramokra, sétákra, baráti sörözésekre is. A híres fővárost, Brüsszelt kettős fővárosnak szokás nevezni, mivel egyrészt Belgium központja, másrészt pedig az Európai Unió központi szervei is itt találhatók. A város szívében látható a Grand Place, Európa egyik legszebb tere és a közelben tekinthető meg a híres Pisilő Fiú szobra is, (Brüsszel egyik jelképe), ami nagyszerűen fejezi ki a város fesztelen szellemiségét.
További élményt nyújtottak az Európai Gazdasági és Szociális Biztosság és a Régiók Bizottságának székháza a Leopold negyedben, a Parc du Cinquantenaire – A belga függetlenség 50. évfordulójára emelt 45 méter magas diadalív és a Királyi palota. A királyi külvárosban, Laeken-ben található az Atomium, a hatalmas molekulamodell az atomkor jelképe, mely az 1958-as világkiállításra épült. Látogatásunk vége hamar elérkezett, sajnos búcsúznunk kellett az esős Belgiumtól és csapatunk minden tagjától.
Az élményekben gazdag utazás hasznosnak bizonyult, a szervezett előadásokon sokat tanultunk, és a látottakon túl lehetőségünk nyílt az ismerkedésre, új baráti kapcsolatok kialakítására is. A baráti kapcsolatokat ápoljuk, vendéglátóinknak, pedig mindent köszönünk.”