Béres József: „Az egészséges közösségek sikeresebb országot alkotnak”
Békéscsaba, 2008.04.15. – 04.16.
Egészségterv készítésére és megvalósítására buzdítja az öt- és tízezres lélekszám közötti településeket dr. Béres József nemzeti egészségmegőrző kezdeményezése. A Béres Egészség Hungarikum Program április 15-én és 16-án tartotta első egészségterv képzését azoknak a közösségeknek, amelyek javítani szeretnének életminőségükön. A képzést májusban pályázat követi. A kezdeményezés célja, hogy alapjaiban változtassa meg a közösségek, települések gondolkodását az egészségük megőrzéséről.
Szeghalomról az önkormányzat képviseletében Pálfi Ildikó és civil szervezetek részéről Kovács Lajos (a Senshi KKSE, és a Körös-sárréti Civil Szervezetek Szövetsége elnöke) vett részt a tréningen.
A Béres József által tavaly életre hívott mozgalom ambiciózus célt tűzött ki. Nem kevesebbet, mintsem, hogy országos összefogással az egészség is nemzeti értékké, azaz hungarikummá váljon.
Az ország boldogulása szempontjából kulcskérdés, hogy egészséges vagy beteg nemzet lakja. „Ahogy a társadalom alapegysége a család, úgy az ország alapegységei azok a közösségek, melyeket a polgárok a különböző településeken alkotnak. Hiszem, hogy az egészséggel kapcsolatos szemléletváltást ezekben a közösségekben kell elkezdeni. Talán nem is olyan távoli jövő, amikor a közösség egészségéért tenni akaró emberek hálózata egészséges társadalmat alkot” – indokolta meg Béres József, hogyan jutottak el az egészségterv tréningig.
Az egészségterv célja, hogy javítson a közösség életfeltételein, és ezen keresztül az ott élő emberek egészségi állapotán. Első lépésként ezért a közösség felméri saját egészségi állapotát, majd ennek alapján kijelölik a fejlesztésre szoruló területeket. Ezt követően tervet dolgoznak ki arra, hogyan javíthatnak az egészségükön. Fontos, hogy az egészségterv olyan akciókat tartalmazzon, amelyeket a közösség valóban el tud végezni, az egészség fejlesztését szolgálja, és hosszú távon fenntartható. „Az egészségterv egy közösség ‘kezelési terve’ a helyi problémákra azzal a különbséggel, hogy nem az orvos, hanem a lakók állítják össze saját egészségük érdekében. Legfőbb erénye, hogy a közös gondolkodás és az együtt cselekvés ma már sajnos ritkaságszámba menő intézményét hozza vissza a közösségek életébe. A sikeres munka pedig önbizalmat ad a magyar településeknek, hiszen rájönnek, tehetnek a saját boldogulásukért” – tette hozzá Béres József.
A Béres Egészség Hungarikum Program – a hagyományteremtés céljával – első körben az 5 – 10 000 fős települések önkormányzatainak és civil szervezeteinek hirdet egészségterv képzést. E települési körnek ugyanis korlátozottabb lehetőségei és forrásai vannak egészségi állapotuk javítására. A Béres Egészség Hungarikum Program által finanszírozott tréningeken az egészségfejlesztés területén évtizedes tapasztalattal rendelkező FACT Intézet munkatársaitól sajátíthatják el az egészségterv elkészítésének módját. A résztvevők közösségi összefogással elkészítik saját egészségtervüket. Ez idő alatt folyamatos szakmai támogatást kapnak a Béres Egészség Hungarikum Programtól.
Béres József azt is hozzátette, hogy az egészségtervben foglalt akciók, programok megvalósításához ezeknek a településeknek, közösségeknek anyagi segítségre is szükségük