Szeghalmon immár hagyományként, 2010-ben is sor került az országos tanulmányi versenyeken, vagy a sport területén kiváló helyezést elérő, szeghalmon tanuló diákoknak, és felnőtteknek elismerésére.

A díszokleveleket és emlékplaketteket Szeghalom Város Polgármesterétől, Macsári Józseftől vehették át az ünnepeltek. Egyesületünk tagjai közül ebben az évben kilenc fő részesült elismerésben.

Foto album

A jutalmazottak

  1. KOVÁCS GELLÉRT        

III. hely (gyermek I fiú 30 kg) 2009/2010-as tanév Kyokushin Karate Diákolimpia Országos Döntőjén Szeghalmon

  1. KOVÁCS TÍMEA   

III. hely (serdülő lány 58kg) Nemzetközi Nyílt Gyermek – Serdülő versenyen Tarjánban,
III. hely 2010. Évi Utánpótlás Magyar Bajnokságon, Gyöngyösön

  1. LELE ATTILA 

III. hely (gyermek I. fiú +37kg) 2010. Évi Utánpótlás Magyar Bajnokságon, Gyöngyösön,

  1. TÓTH DÁNIEL 

III. hely (serdülő fiú 74kg) 2010. Évi Utánpótlás Magyar Bajnokságon, Gyöngyösön

  1. SOMOGYI PATRÍCIA      

III. hely (gyermek II. lány 45kg) Nemzetközi Nyílt Gyermek – Serdülő versenyen Tarjánban,
III. hely  X. Nagykun Kupa, az Oyama Karate Szervezet utánpótlás és felnőtt nyílt Országos Bajnokságán, Karcagon

  1. SOMOGYI VIKTOR 

III. hely (serdülő fiú 64kg)    2010. Évi Utánpótlás Magyar Bajnokságon, Gyöngyösön

  1. ZSILA TAMÁS                 
  2. hely (felnőtt férfi 70-kg)  Nyílt Országos „B” kategóriás Kyokushin Karate Versenyen Budapesten
  3. ZSILA RÓBERT                       

III. hely (felnőtt férfi 80-kg)  )  Nyílt Országos „B” kategóriás Kyokushin Karate Versenyen Budapesten

Edző:  KOVÁCS LAJOS