A Körös-sárréti Civil Szervezetek Szövetsége nyertes, TÁMOP-6.1.2.-11/1-2012-1338 számú pályázatának programjai a Senshi Sportegyesület megrendezésében valósulhatnak meg Szeghalmon.

A pályázat jóvoltából ingyenes, az egészséges életvezetés kialakítását segítő programokon vehetnek részt a lakosok, a 2013-2014-es évben.

Az érdeklődők 2013. november 22-én az programsorozat indító rendezvényén, az egészségügyi állapotfelmérésen kapcsolódhattak be a Senshi SE nyílt napján az Egyesület Sport és Életmód Központjában (Szeghalom, Tildy Z. u. 17. I. emelet) A résztvevők egész nap igénybe vehették a szolgáltatásokat, melyet egészségügyi szakemberek végeztek.

 A projekt címe „Útikalauz az egészséges életvezetés kialakításához- civilek szemléletformáló szolgáltatásai Szeghalmon” melynek célja az energia egyensúly, a táplálkozás-mozgás megfelelő arányának és minőségének helyreállítása.

A rendezvény keretén belül egészség- és nyílt nap várta a látogatókat. Az egésznap tartó rendezvényen minden olyan mozgásformával megismerkedhettek a résztvevők, melyek Sport- és Életmód Központunkban működnek. A délelőtti órákban - az egyéb látogatók mellett - a Tildy Zoltán Általános Iskola alsó tagozatos osztályai is bekapcsolódtak a programba. 

A sportprogramok mellett számos előadásra, beszélgetős-interaktív oktatásra is sor került, melyek a mozgás és táplálkozás kapcsolatát hangsúlyozták, az egészséges táplálkozás, illetve energiaegyensúly (táplálkozás és testmozgás egyensúlya) megtartását valamint a lelki egészség megőrzését állították a középpontba.

-          melyek eredményesen befolyásolják többek között a megfelelő folyadékfogyasztást, a túlzott só- és szénhidrát bevitel csökkentését

A mediball órán a harmonikus, természettel összehangolt mozgás-, valamint a figyelem és a koncentráció oktatása volt a fő cél, játékos formában.

A zenés, dinamikus sportok kedvelőit Szatmári Erika várta aerobik- és step-aerobik órákkal.

Kínálatunkban szerepelt az erőt-, állóképességet fejlesztő-, harmonikus izomzatot építő súlygolyós edzés is, Kovács Lajos vezetésével.

A jóga- és gerinctorna foglalkozásokon a rehabilitációval-, egészség megőrzésével-, nyújtással kapcsolatos gyakorlatok voltak túlsúlyban, Kiss Olga irányításával.

Rendezvényünk harmadik napja a Lelki egészség megőrzését szolgáló előadással zárult, ahol a stressz kiváltó okaival, típusaival, kezelésével kapcsolatos információkat és gyakorlatokat kaptak a résztvevők.


A három nap folyamán több mint 130 fő vett részt a program sorozaton, felnőttek- és gyerekek egyaránt. Egyesületünk valódi csapatszellemről tett tanúbizonyságot, mind az előkészületek-, mind pedig a lebonyolítás során. Ezúttal is köszönjük mindenkinek áldásos tevékenységét, segítségét, melyek hozzájárultak a sikeres megvalósításhoz!

Powered by Spearhead Software Labs Joomla Facebook Like Button
  • MOZOGJ VELÜNK !