Békéscsabán, a Lencsési Közösségi Házban tartotta meg éves közgyűlését a Békés Megyei Harcművész Szövetség.

Gregor László elnök egészítette ki szóban az írásban előre kiküldött beszámolót. A megyei szövetség klubjai több országos bajnokságnak adtak otthont 2009-ben, s a résztvevők megelégedetten távozhattak a lebonyolítás jó színvonala miatt. Sikeresen került megrendezésre számos szakmai jellegű szemináriumra is. A tavaly 25 éves megyei szövetség jubileumi BUDO gálája méltón reprezentálta a megyei szövetséget - köszönhetően a különböző irányzatok és klubok összefogásának. Számos nemzetközi versenyen, Világ- és Európa-bajnokságon szereztek érmeket a Békés megyei sportolók, ezek közül is kiemelkedik Szabó László kick-box light-contact felnőtt világbajnoki címe. Szervezettség terén igaz, hogy nem gyarapodott az új klubok száma, de 2010-ben indulnak harcművész klubok Medgyesegyházán, Békéssámsonban és Nagykamaráson. Számos külföldi harcművész nagymester oktatott békés megyében szeminárium formájában. A megyei szövetség korrekt munkakapcsolatban van a különböző irányzatok országos szövetségeivel és azok vezetőivel. A legtöbb települési önkormányzat segíti a harcművész klubok munkáját, lehetőségeik arányában - értéknek érezve az ott folyó munkát. A szövetség mindent megtett a média megjelenés terén, élve a helyi sajtó, helyi televíziók és az internetes harcművész honlapok lehetőségeivel. A www.bekesiharcmuvesz.extra.hu honlap gyorsnak számító frissítésekkel ad híreket és közöl fotókat Békés megye harcművész életéről. Ezért is nagyon fontos, hogy a klubok időben, e-mail segítségével küldjék a híreket és eredményeket. Gazdasági téren a megyei szövetség legfőbb támogatói a Békés Megyei Önkormányzat és a Secret-Őr Vagyonvédelmi KFT. A szövetség körültekintően gazdálkodott, hiszen pozitív mérleggel zárta az évet.

A közgyűlés a beszámoló vitája és elfogadása után 15 pontban fogalmazta meg a Békés Megyei harcművész Szövetség 2010 évi feladatait is. Titkos szavazással döntött a megyei alapítású kitűntetések odaítéléséről is. A legeredményesebb harcművész sportolónak járó díjat, csakúgy, mint tavaly, az idén is Szabó László, a Békéscsabai Lakótelepi SE világbajnok kick-box versenyzője lett. Az edzők teljesítményét elismerő „Érdemes Mester" díjat Zsiga Zsolt III.DAN, az Orosházi Kyokushin Karate Szabaidős Kör, és Gasparik Róbert II.DAN, a füzesgyarmati Hegyesi kick-box SE edzője érdemelte ki.

Powered by Spearhead Software Labs Joomla Facebook Like Button

Miért jó egy magánóra?

Tovább

Csoportos edzések időpontjai

Tovább

Mi is az az FMS?

Tovább

Köszönjük a támogatást!

  • MOZOGJ VELÜNK !