Immáron második alkalommal rendezte meg egyesületünk szeghalmon, a Kyokushin Karate Diákolimpia Országos Döntőjét.

A regionális elődöntők után, 2010. április 17-én, gyűltek össze a Kyokushin szervezetek versenyzői a Városi Sportcsarnokban hogy eldöntsék, ki a legjobb. A Senshi SE versenyzőinek 5 érmet sikerült szerezniük a versenyen.

Ide, már csak a selejtezők legkiemelkedőbbjei jöhettek, de így is népes volt a mezőny, 52 klub 395 versenyzője volt a továbbjutói létszám. A verseny a Magyar Karate Szakszövetség, több hazai Kyokushin Stílusszervezet - köztük a Magyar Kyokushin Karate Szervezet- és a Magyar Diáksport Szövetség közös rendezvénye. Célja, az általános és középfokú oktatási intézményekben tanuló karatékák közös versenyeztetése, és a 2009/2010-es tanév "diákolimpiai bajnoka" cím megszerzése. A verseny főbírája Sensei Dr. Bogdán Olivér 4. danos mester Nemzetközi minősítésű bíró volt.
A megnyitón Sensei Kovács Lajos a verseny szervezője mutatta be és köszöntötte a vendégeket, Macsári Józsefet, Szeghalom Város polgármesterét, Farkas Zoltánt, Békés Megyei Közgyűlés alelnökét, és Shihan Karmazin György 5. danos mestert a Magyar Kyokushin Szervezet elnökét.
A versenyt hivatalosan Macsári József polgármester nyitotta meg, beszédében elismerően szólt a Senshi SE tevékenységéről. Örömét fejezte ki, hogy hazánk legrangosabb Kyokushin utánpótlás versenyének a Kyokushin Karate Diákolimpia Országos Döntőjének immár második alkalommal adhatott otthont Szeghalom városa. A polgármester megnyitója után Shihan Karmazin György és Farkas Zoltán is felszólaltak és sikeres küzdelmeket kívántak a versenyzőknek. A viadalon öt korcsoportban (gyermek I. gyermek II. serdülő, ifjúsági és junior) és harminchét súlycsoportban egész nap folytak a küzdelmek a gyönyörű kupákért, érmekért. Az eseményen jelen volt a Sárrét Tv stábja is, akik a rendezvényről felvételt készítettek, amit későbbiekben közvetítenek a televíziós csatornákon.

A rendezvény színvonalasan és gördülékenyen zajlott le, köszönhetően a Senshi SE szervezői munkájának, tagjainak, szülőknek, barátoknak, hozzátartozóknak. Az Egyesület nem csak szervezésből vizsgázott kitűnőre, versenyzői is kitettek magukért. Papp Dóra (Gyermek I. női 35kg), a 2009/2010 -es tanév Diákolimpiai bajnoka lett. Papp Zsanett (Ifi.női 60kg), Papp Dániel (Gy.II. fiú 36kg), és Agárdi Terézia Amanda (Gy.II.női +45kg) éppen csak lemaradtak a dobogó csúcsáról és a második helyen végeztek. Gyermek I. fiú 30kg-ban Kovács Gellért a harmadik helyet szerezte meg.

A Senshi Sportegyesület köszönetét fejezi ki mindazon támogatóknak és segítőknek, akik közreműködtek a rendezvény sikeres lebonyolításában.

ARANYÉRMES

Papp Dóra (Gyermek I. női 35 kg)
Tüköri Lajos Általános Alapfokú Művészeti Iskola, Körösladány

EZÜSTÉRMESEK

Papp Zsanett (Ifi női 60kg)
Tüköri Lajos Általános Alapfokú Művészeti Iskola, Körösladány

Papp Dániel (Gy.II. fiú 36kg)
Tüköri Lajos Általános Alapfokú Művészeti Iskola, Körösladány

Agárdi Terézia Amanda (Gy.II.női +45kg)
Tüköri Lajos Általános Alapfokú Művészeti Iskola, Körösladány

BRONZÉRMES

Kovács Gellért (Gy.I. fiú 30kg)
Tildy Zoltán Általános Iskola, Szeghalom

FŐ TÁMOGATÓINK
Szeghalom Város Önkormányzata
Magyar Kyokushin Karate Szervezet
Békés Megye Önkormányzata 

VERSENYÜNKET ÉS EGYESÜLETÜNKET EGYÉB FELAJÁNLÁSOKKAL, AJÁNDÉKTÁRGYAKKAL TÁMOGATTÁK
Meta vasipari Kft
Békés Megyei Karate és Harcművész Szövetség
Bernáth Péter Vállalkozó
Reál Földi Csemege, Füzesgyarmat
Kereskedelmi és Hitel Bank Szeghalom

Az ELLÁTÁST BIZTOSÍTOTTÁK
Puszta Csárda Bt
Ladányi Cukrászda
Tutti Grill büfé Fáy u

SEGÍTŐINK VOLTAK TOVÁBBÁ
Polgárőrség Szeghalom
és Egyesületünk, a SENSHI SE tagjai, szülők, barátok, hozzátartozók

 

Powered by Spearhead Software Labs Joomla Facebook Like Button

Miért jó egy magánóra?

Tovább

Csoportos edzések időpontjai

Tovább

Mi is az az FMS?

Tovább

Köszönjük a támogatást!

  • MOZOGJ VELÜNK !