Egyesületünk 3 fővel képviselte magát a Szolnokon megrendezett MediBall-on.

Azon emberek számára, akiknek ismeretlenül cseng ennek a sportágnak a neve, a MediBall egy kínai eredetű Tai Chi gyakorlatok körkörös mozdulatain alapuló labdajáték.

Annyiban hasonlít pl. a teniszre vagy a tollaslabdára, hogy itt is ütőt használnak, de ebben a játékban a labdát nem vissza kell ütni, hanem egyfajta körkörös mozdulattal el kell kapni, és visszalendíteni. Könnyen megtanulható, és nagyszerű sport minden korosztálynak. Kínában, ahonnan ered, a parkokban látni időseket és fiatalokat egyaránt, akik rendszeresen gyakorolnak, párban és egyedül is.

A MediBall egy egész testet megmozgató sport, egyformán edzi a nyakat, vállat, derekat és lábakat. Akaraterőnk és szabadságérzetünk megnő, fejleszti a sokoldalú gondolkodást és a kreativitást.
Rendszeres gyakorlásával jótékony hatást fejt ki a magas vérnyomás, cukorbetegség, trombózis, a máj zsíros degenerációjának megelőzésében. A régebben idősebbeket érintő betegségek ma már a fiatalabb generációkat is érintik. A kevés mozgás, a sok étel, a felhalmozódott zsír és az anyagcsere felborulása mind veszélyeztetik a szív- és érrendszert, vesét, májat.

Powered by Spearhead Software Labs Joomla Facebook Like Button
  • MOZOGJ VELÜNK !