Békéscsabán, a Lencsési Közösségi Házban tartotta szokásos éves közgyűlését a Békés Megyei Harcművész Szövetség. 20 megyei klub küldte el képviselőit.

Gregor László elnök szóban kiegészítette az előzetesen írásban kiküldött beszámolót. A szövetség tevékeny évet zárt.

2007-ben, működtette a megyei versenyrendszert, sőt, önvédelmi képzést, hétvégi szemináriumokat, Battonyán Demonstrációs Napot, Szarvason BUDO Gálát szerveztek. A nemzetközi kapcsolatok fejlődtek, sőt, jelenleg is fejlesztés alatt vannak. A szövetség aktív tagja a Békés
megyei Sportszövetségek Érdekszövetségi Egyesületének s jó viszonyt ápol a különböző harcművészeti ágak országos szövetségeivel. A beszámoló a problémákat sem hallgatta el. A versenyzői létszám csökkent, egyre kisebb az anyagi támogatás, az országos médiában nagyon nehéz megjelenni. A gazdálkodást a megfontoltság jellemezte, s így sikerült 2008-ra átmenteni egy szerény összeget. A megyei önkormányzat támogatója a szövetséget s örömteli, hogy folytatódik a legfőbb egyéni támogatóval, a Secret-Őr KFT-val az együttműködés. A beszámoló 16 pontban fogalmazta meg a szövetség 2008 évi feladatait, amelyet a hozzászólások során két ponttal egészítettek ki. Mind a két pont kapcsolatban van a 2009-es jubileumi évvel, hiszen ekkor lesz a megyei szövetség 25 éves. A beszámolót a kiegészítésekkel egyhangúlag fogadta el a közgyűlés.

Ezután a megyei szövetség hagyományos elismeréseiről döntöttek a klubok képviselői. A legeredményesebb harcművész sportolónak odaítélt "Kiváló Harcművész" díjat Debreczeni Dezső, a Békéscsabai Lakótelepi SE hetedszer is világbajnoki címet szerzett válogatott kic-boxosa kapta meg. Az edzők részére kiírt "Érdemes Mester" díjat az idén Mráz Tamás III.DAN ITF taekwon-do mester, a battonyai Barátság SE és a mezőhegyesi "Platán ITF Taekwon-do SE" vezető edzője érdemelte ki. A közgyűlés utolsó részében a 2008 évi megyei versenynaptárt véglegesítette a közgyűlés. A megyében lesz kick-box light és semi-contact, taekwon-do touch és hard-contact, kyokushin karate knock-down megyei bajnokság. Idén Mezőberény, Okány, Füzesgyarmat, Békéscsaba, Magyarbánhegyes, Szeghalom, Gyula ad otthont a megyei rendezvényeknek, Battonyán, Mezőhegyesen, Szeghalmon és Kondoroson országos versenyt rendeznek. Itt Haba József mester (Bcs.Lakótelepi SE) külön kérte az edzőket, minél nagyobb létszámot mozgósítsanak a megyei bajnokságokra. A közgyűlés eredményesen és jó hangulatban fejezte be munkáját.

Powered by Spearhead Software Labs Joomla Facebook Like Button
  • MOZOGJ VELÜNK !